Dűne Királyok
"Akik trónt emelnek a homok fölé, tudják: a dűnék egyszer mindent visszavesznek."
- Kivonatok a Szélvándor Krónikákból
Aki azt hiszi, hogy a Dűne Királyok birodalma egyetlen ország vagy egyetlen trón, sosem látta még Arkahet igazi arcát. E név — „Dűne Királyok” — valójában egy laza, szeszélyes vérszövetség, mely inkább emlékeztet egymással marakodó sivatagi vadak falkaéletére, mintsem bármiféle törvényre vagy koronás rendtartásra. Mert ahány király, annyi törvény, s mindegyik csak addig érvényes, míg fegyverrel vagy átokkal van mit védeni belőle.
Ezek a királyok, szultánok, hadurak és bárók olyanok, mint a szél kitartó örvényei a dűnék felett — sosem maradnak egy helyben, még ha márvány palotákat, mozgó karavánvárosokat vagy homok alá temetett rombirodalmakat uralnak is. Van köztük, ki egyetlen dús vizű oázis fölött uralkodik, és van, ki vándorló törzsekkel járja a dűnéket, míg más a karavánútvonalakat tartja vaskézzel, hogy minden só és vérdrágakő az ő kincstárába folyjon.
Van, aki ősi dinasztiák sarja, s a vére még félig-meddig isteni — halhatatlan legendák szerint néhány királyok vérében homokszellemek suttognak, s emiatt szemük sosem pislog. Mások csak egyszerű kincsvadászok voltak valaha: romvárosokat raboltak, kutakat mérgeztek, s a hódított aranyból építették fel koronájukat. Megint mások hadvezérek, akik vérrel és acéllal kényszerítettek térdre népeket — s most rúnákkal átszőtt harci bestiák hordozzák a trónjukat, akárhová mennek.
Felépítés
„Minden király koronáját egyszer a homok nyeli el.”
- Kivonatok a Szélvándor Krónikákból
A hatalom láthatatlan fonalakból áll, mint egy homokszőttes. A Dűne Királyok szervezete nem birodalom, hanem széttöredezett koronák konglomerátuma. Egyik király sem áll a másik felett örökre — a Szétszórt Trónok Rendje évszázadok alatt alakult ki. Vannak, akik mozdulatlan kőpalotákban uralkodnak egyetlen kút felett; mások végtelen karavánokkal, gólemhordák vagy sivatagi leviatánok hátán viszik a hatalmukat városról városra.
Eszközök
A Dűne Királyok hatalma sosem pusztán pénzen áll. Minden király ereje három pillérre támaszkodik: kincsekre, vérre, és elragadott átkokra. Egyesek csarnokaik mélyén olyan relikviákat rejtenek, melyek emberi emlékezetet, vért vagy lelket esznek, hogy életben tartsák gazdájukat. Vannak, kik harci leviatánokat zaboláznak meg: homok alatti féregkígyókat, skorpióseregletet vagy mozgó kristályszörnyeket. Mások udvartartása maga is átok: félig élő pecsétek, méregpapok, vagy vérdrágakövekbe zárt kísértetőrség.
Ami közös bennük, az az éhség — és a félelem, hogy mindaz, amit összeraboltak vagy örököltek, egy homokvihar alatt elporlik. Mert a Sand Kingsek sosem bízhatnak egymásban. A sivatag minden koronát visszakér — s aki sokáig ül egy trónon Arkahet homokja felett, az előbb-utóbb maga is részévé válik a homoknak. Így járnak hát a dűnék királyai: arannyal övezve, átkokba burkolva, a homok trónján, mely mindent felfal — még a királyokat is.
Történelem
De a dűnék meséit csak akkor érted, ha ismered a múltjukat is. Arkahet valaha a Vízcsászárok földje volt: csatornák, fehér márvány medencék, ligetek és folyók kötötték össze a karavánokat. Az Ősi Háború idején a szélpapok maguk alkudoztak a szelek isteneivel, s fordították el a folyókat, hogy egymást éheztessék ki. A vizek elszivárogtak, a kincsek romokba hullottak, de a túlélők maradtak. Ők váltak az első Dűne Királyokká: hadurak, kincsvadászok, romkirályok, kik megtanulták, hogy minden, amit a múlt hagyott, egy átokkal több — de aki az átkot megszelídíti, új koronát kovácsol belőle. A Pecsételt Trónok Háborúja véres pecsétet égetett Arkahet történelmébe: ekkor emelkedtek fel az Átokkovács dinasztiák, melyek még ma is rettegésben és tiszteletben tartanak romvárosokat és karavánutakat egyaránt.
Most, a jelen korban, a Dűne Királyok világa olyan, mint egy soha véget nem érő játék a homokban. Egyesek még álmodnak az ősi vízek visszahívásáról; mások új leviatánokat szelídítenének; van, aki csillagromokat ásat elő a dűnékből, bízva benne, hogy benne rejlik a homok végső titka. Mert a Sand Kingsek mind ugyanazt tudják: a sivatag sosem felejt. A dűnék lassan, de biztosan visszakérik a koronát — s ki homokon épít trónt, az egyszer maga is a homok közé fekszik.
Megjegyzések