Az alsóváros

A hajdani goti őrposztot soha nem településnek, sokkal inkább egy sokszor használt állandó táborhelynek alakították ki, amelyet képesek voltak lezárni a rajzás idejére úgy, hogy a noxadok ne tegyenek kárt az itt tárolt készletekben. A környéken járó kisebb karavánok a környező menedékek összekötéséből tartották fent magukat, s csak ritkán szállítottak bármi jelentőset a hírek mellett. Maga az őrposzt is csak annak köszönheti a létét, hogy a gotik királynője a pletykák szerint szereti rajta tartani a szemét a Törött Kapun, ami innen érhető el a leggyorsabban, s minden hónapban a helyi felderítőknek legalább egyszer el kellett látogatniuk a kapu környékére.

Ennek fényében az alsóváros nem a goti településekre jellemző szellős, tágas termeket foglalja el - bár nagycsarnoka természetesen akad -, sokkal inkább jól védhető, termek sora, amelyeknek legalább két kijáratuk akad, zsákutcák vagy zsákutcává alakítható alagutak és gyorsan járható aknák szövevényes hálózata.

by Naadyr via Midjourney

A nagycsarnok a gotikra - nagy többségében - rosszindulatból ragasztott előítéletek durva igazolása: zajos, zsúfolt és mindig valami mástól bűzlik. Mivel az őrposztot nem menedéknek szánták, így szinte mindenki a nagycsarnokban zsúfolódik össze. A karavánurak nem olyan jelentős alakok, hogy saját háztartásokat tartsanak fent - ha pedig mégis, akkor azt biztosan nem a Ketyegő Toronyban teszik, így aztán a nagyrészt a piactér és a kúszóakol alatt húzódó hatalmas térben rendezkedtek be. A máshol megszokott termek helyett itt a szinteket összekötő langymeleg csövek köré épített sokszintes, termeszvárra emlékeztetó odúkon osztoznak a családok, s szinte csak aludni járnak a szűkös helyre.

A mindennapi tevékenységeket a nagycsarnok zűrzavarában végzik, ennek megfelelően a hely mindig perlekedéstől, kacagástól, hencegéstől és a kölyköket kergető vénektől hangos. A huzatos sarkokban felállított, lávakövekkel forrón tartott közösségi tűzhelyekről számtalan étel szaga száll és keveredik, a falakat pedig a szivárványkupolák minden színében derengő gombatelepek növik be.

A csarnoknak egyetlen - nagyjából - nyugodt alkóvja akad, itt áll a menedék vértölgye, egy aprócska, alig alkarnyi magonc egy nálánál jóval nagyobb fának is elegendő méretű díszes urnában. Míg a felszínlakók egy túl nagy cipőbe belenőni igyekvő gyermekhez hasonlítanák, addig a gotik számára sokkal inkább a remény szimbóluma - a reményé, hogy lesz ideje megnőni. Az urna mellett nyitott láda várja a koponyákat. Ha megtelik, a karavánurak egyike magával viszi majd őket Mélykútra, hogy az ottani osszáriumba kerülhessenek.

Öreg Liuva - Vén levéllátó

Csupa ránc, agg goti matróna, aki napjait leginkább a vértölgy gondozásával és a kölyköknek való meséléssel tölti. Bár a kor felemésztette erejét, s mindenhová tanítványai cipelik az emorok hordszékeire hajazó párnáján, azon dolgozik, hogy béke legyen a városi tanács és az alsóváros között. A tanács ügyeibe nem szól bele, de a ritka, konszenzusos döntéseiket támogatja. 

Euric - Az őrposzt vezetője

Idősödő goti harcos, aki már messze túl van a dicső napjain. Nem ereje, gyorsasága, hanem megfontoltsága, bölcsessége és a királynőhöz fűződő hűsége okán érdemelte ki a feladatot, hogy tartsa az őrposztot. Az emberei fiatalok és tapasztalatlanok, de igyekszik ráncba szedni őket. Csendes, megfontolt alak, sokkal inkább a tettek embere, semmint a szócséplésé.

A karavánurak

Utazó zsoldosok, akik árut és embereket szállítanak a pénzükért cserébe. Jönnek és mennek, de a hírekre mindig figyelnek. Akad, aki csak a zsebeit akarja megtömni, s nem izgatja, ha egy új útvonal feltárása közben felzavar egy noxadfészket, míg mások sokkal inkább egy-egy közösség boldogulásáért dolgoznak.

Ricimar és Badwilda - Az önjelölt kalandorok

Fiatal zsoldos tesvérpár, akik legalább olyan lelkesedéssel veszekszenek egymással, mint, amilyennel a noxadokat írtják. A gyerekbandákból szalajtott kölykök azt vették a fejükbe, hogy a helyi közösség védelmezői lesznek, s a környék felfedezésével szerzett pénzből saját udvartartást alakítanak ki maguknak az alsóvárosban.

A királynő parancsára érkező helyőrséggel tartó guberálók értő keze nyoma meglátszik a gombafarmon. Mivel helyben nincs komoly ipar, ami felhasználná a gombafonalakat a micelluta gyártásához, így egy nagyrészt teljesen önellátó, akár hónapokra is magára hagyható, a rajzás idejére lezárható rendszert alakítottak ki, amely stabil, bár meglehetősen egysíkú élelemforrást biztosít a menedéknek, s még arra is bőségesen futja, hogy a híres - vagy inkább hírhedt - goti fejadagot a felszínlakó kalandorokkal is elcseréljék. Hírnév ide vagy oda, ha egy heti élelmed alig nyom másfél librát, akkor megéri nem azon merengeni, hogy vajon miből készülhetett.

A víz lefelé folyik. Ez egy megmásíthatatlan tény, mégis egészen máshogyan keseríti meg a toronylakók mérnökeinek és a gotik guberálóinak az életét. Az alantutakban olyan nincs, hogy nincs víz, az mindig, mindenhol jelen van, s a nehézséget az okozza, merre vezessék el, nem pedig az, hogyan fogják meg. Ennek az elvezetőrendszernek a része egyik oldalról a nagycsarnok kútja, a gombafarmok öntözőrendszere és a nagy ciszterna, a másik oldalról pedig a menedék latrinái és szennyvíz csatornái, amelyre időközben a felszínlakók is rácsatlakoztak.

A nagy ciszterna mélyen a torony gyökerei között húzódik, ahová csak a szűk, nehezen megközelíthető aknákon és járatokon keresztül lehet lejutni. Bár elméletben egy sokkal nagyobb település számára is bőséges vízellátást biztosíthatna, kifejezetten kellemetlen munka egy vízzel teli amfórával megmászni egy szűk aknát.