Az összeomlás utáni talpraállás nem volt könnyű. Az emberek abból dolgoztak, amit találtak, sokszor anélkül, hogy valójában megértették volna, mi - vagy inkább mi volt - az, ami megadta nekik azt a meleget, amire szükségük volt. Ha a tárgy fényt adott, akkor lámpás lett, ha képes volt valamit felmelegíteni, akkor tűzhely, ha megóvott egy csapástól, akkor vért lett belőle, ha pedig be lehetett vele zúzni egy noxad koponyáját, akkor fegyver.
Az Elődök a mai ember számára felfoghatatlan hatalmaknak parancsoltak, s örökségük mementói még most is föléjük magasodnak. A Palota-hegy az ember által látott legnagyobb gépezet, s célja, működése, vagy egyáltalán létének miértje talán örökké rejtély is marad. Ám a romok között ezerszám akadnak olyan sokkal kézzelfoghatóbb kincsek, amelyek nagyonis hasznosak lehetnek.
Az Elődök által számtalan célbol alkotott állatok és növények rengeteg olyan különleges tulajdonsággal is bírtak, amelyet csak a szükség óráján fedeztek fel a túlélők. A nagytestű növényevők hiányában például a bőr is olyan hiánycikk lett, amiért sokan akár ölni is képesek lettek volna. Aztán feltűntek a cserepiacokon a gotik első gombafonalból sajtolt vastag, rugalmas lemezei, vagy a driádok által növesztett óriási, húsos levelek, amelyek képesek voltak betölteni a bőr és az irha szerepét. S ez csak egy példa a sok közül.
Emor népe kelmékbe és bőrökbe öltözik - készüljön az bármiből is - s a múlt relikviáit szövik bele az öltözetüket. Fémekből és a romokból bányászott anyagokból kovácsolnak maguknak vértezetet és fegyvert. Ezeknek az anyagoknak egy része tényleg valamiféle fém, de akad közöttük olyan is, ami sokkal inkább hajaz üvegre, csontra, kőre, vagy valamiféle élő anyagra, vagy olyasmire, ami minden létező értelmezés szerint sem lehet egyik sem.
Az emberek kisebb-nagyobb menedékekben élnek, ahol állandó vagy változó létszámú közösségekben, együtt próbálnak érvényesülni. Az Elődök mindig is az összefogás és az egység mintaképei voltak, mégha a legendáik leginkább a torzsalkodásikról is szólnak. Emor egy fiatal civilizáció, ami a szó legszorosabb értelmében a frissen elhullott őse romjaiból próbál újjászületni.
A túlélők közül bár kevesen élik meg a negyvenet, akiknek sikerül, azok jó eséllyel megélik a nyolcvan esztendőt is. A legtöbben kis lélekszámú agrármenedékekben élnek, ahol mindenki ismer mindenkit, s jó eséllyel olyasvalakivel alapítanak családot, akit gyerekkoruk óta ismernek. Ennek ellenére akadnak olyan tornyok, ahol az Elődök mágiája lehetővé teszik, hogy akár százezer ember is összezsúfolódhasson.
A menedékekben farmerek, mesteremberek élnek együtt, akik rendszeresen a településre - vagy közeli menedékre - érkező vándorkereskedőktől szerzik be azt, amit maguk nem tudnak megtermelni vagy elkészíteni. A tartósított élelem a legnépszerűbb fizetőeszköz, bár lézeteznek a mítoszok korából származó, az Elődök csillagképeivel díszített ezüstérmék is, ám számtalan dolog lehet egy jó csere alapja. Csillagvirág-magok, egy vég micelluta (a gotik gombafonalból sajtolt bőrutánzata) vagy pókselyem, lávakövek (kőtálak, amelyek az elődök varázslatamiatt mindig forrók), világító kristályok, palackba zárt villámok, őrszférák (apró automatonok)...
Az emberek a legtöbb helyen közösségekben gondolkodnak, hisz a nagyobb lélekszám nagyobb védelmet is biztosít a noxadok ellen, ám a menedékek társadalmi berendezkedése gyökeresen eltérő lehet. Míg a gotik közösségeiben az teljesen természetesnek számít, hogy a menedék minden tagját megetetik, s mindenkinek becsületbeli kötelessége a közös vagyon védelme és gyarapítása, ami nem összeegyeztethetetlen a személyes vagyonnal, addig az emorok menedékei családi háztartásokból állnak össze, míg a vargok teljesen véletlenszerűen öt vagy ötven főből álló falkákban gondolkodnak, ahol az egyes egyének között egyértelmű hatalmi viszonyok vannak.
Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lennének nagy különbségek az egyes közösségek között. Akadnak helyek, ahol az élet nehezebb, s még a driádok sem boldogulnak a földdel, van ahol a noxadok alattomosabbak, s nem egyszerűen elpuszíttják, hanem megmérgezik a termést, de van, ahol a helyiek az Elődök olyan rejtett kincseire bukkantak, amelyek nagyon értékesek.
Azok az idők már rég elmúltak, amikor az élet csupán a túlélésről szólt. Ha nem is széles körben, de az olyan luxuscikkeknek, mint a zene és a művészetek, a festett kelmék, a különleges ékszerek ismét van létjogosultsága és kereslete.
A gazdagság alapja a munka, így minden munkaigényes feladat vagy termék nagy értékkel bír.
Emor minden népe az Elődök nyelvének egy egyszerű formáját beszéli és még a legegyszerűbb emberek is felismerik az alapvető rúnaírásos jeleket. Bár minden vérvonalnak megvannak a maga szavai, az Elődök bármely gyermeke képes magát megértetni a másikkal, ha akarja. Ennek ellenére, számos olyan közlési forma akad, amelyet csak egy-egy vérvonalon, vagy közösségen belül értenek meg, mint a gotik jelei, vagy a vargok nyelve, amin átváltozott, beszédre képtelen alakjukban is képesek kommunikálni.
A köznapi rúnákon túl ott vannak az Elődök bonyolultabb, mágiához kötődő jelei is, amelyek csak a tanultak számára értelmezhetők, s szinte mindig a kalandorok, bölcsek és varázstudók sajátja.
Az Elődök nem istenek, bár a mai ember számára hatalmuk alapján akár annak is hihették volna őket, de soha nem voltak azok, s az emberek nem is vallásként tekintenek a tiszteletükre, egyházuk pedig egyáltalán nincs is.
Az Elődök olyan tudással bírtak, amely lehetővé tette a felemelkedésüket, s azon fáradoztak, hogy ezt elhozzák a gyermekeik számára is. Bár a Titánok árulása rombadöntötte a nagy művüket, a túlélők számára is adott a felemelkedés lehetősége, csupán a módját kell megtalálniuk. A mítoszok korának számtalan története szól az Elődök tanítványairól, s nem egy akad, amelyben a felemelkedés törvényének okán végeztek velük mestereik, azok legnagyobb okulására, akik túl magasra akartak emelkedi.
Az Elődök útja a mágiájuk és céljaik megismerésének útja, amely talán a felemelkedéshez vezet azok számára, akik elég kitartóak kutatnak.
Emor világán az Elődök kilenc vérvonalából kerülhetnek ki a karakterek. Bár ezek a vérvonalak mind valamely Elődtől származtatják magukat, ezzel együtt is emberekként hivatkozunk rájuk. Noha a vérvonalak sokszor jól megkülönböztethetők egymástól, nem a megjelenés az, ami valakit egy vérvonal tagjává tesz, hanem az a különleges képesség, amellyel az Elődök felruházták őket. Bár léteznek félvérek, mindig valamely szülő örökségét viszik tovább, s legfeljebb megjelenésükben hasonlítanak a másik szülőjükre.
A legendák szerint a kilenc Előd együtt teremtette meg gyermekeit. Kőből és agyagból, fémből és vízből, tűzből és levegőből gyúrták össze az első gyermekeket, majd hússá és csonttá változtatták az alkotásaikat. Mindannyian egy-egy ajándékkal ruházták fel a gyermekeket. Aztán az Elődök felépítették és benépesítették a Palota-hegyet, majd szétszóródtak, hogy az egész világot meghódítsák. Ám különböző terveik miatt a velük tartó gyermekeik más-más problémákkal kellett szembenézzenek, ezért az Elődök megajándékozták őket olyan különleges képességekkel, amelyekkel immár csak a saját kiválasztott vérvonalaik rendelkeztek.
Az Úrnő, a birodalom legfőbb patrónájának kiválasztottjai, akik a birodalom minden szegletében megtalálták a módját annak, hogy boldoguljanak. Kiváló alkalmazkodók, valamint védettek az őrülettel szemben, amely mindenkire leselkedik, aki hosszabb időre el akarja hagyni az Elődök építőköveinek biztonságát.
A Kovács gyermekei, akik patrónusuk hajdani műhelyében, a Kerékben élték túl a szivárványkupolák korát. Az emoroknál jóval erősebbek és képesek uralni és megszállni a saját maguk által készített szerkezeteket, vagy épp részben magukba olvasztani azokat. Hajdan az Elődök gépezeteinek a fenntartása volt a feladatuk.
Úgy beszélik, maga a vérvonal a messzi nyugatról származik, a Kovács uralta hegyek gyomrában fekvő kohók mélyéről.
A Lélekőr szolgálói, az Alvilág lakói, akik a város alatt húzódó mélységet járják, amely lehetővé teszi a tornyok és a vérvonalak közötti kereskedelmet. Sokkal ellenállóbbak az emoroknál, valamint különleges képességeiknek hála látnak a sötétben, valamint képesek megkötni a legyőzött ellenfeleik lelkét.
Úgy hírlik, a távoli keletről származnak, ahol az Emlékőr lélekkohói fekszenek.
A Bölcs másolatai, akik bár nem érnek fel az első megalkototthoz, de képesek összekapcsolódva megosztani egymással a tudásukat és tapasztalataikat. Nem születnek, hanem a Kristálykönyvtárban, a Bölcs szobraiban növekednek, s a Hadúr villámai keltik életre őket.
A legendák szerint a messzi északon, a Hadúr saját erődjében készültek az első kőméhek, amelyekből előbújtak.
A Hadúr pártfogoltjai, akik az Elődök idejében a seregeket vezették. A szivárványkupolák korát a Lándzsában, a Mennydörgés Atyjának palotájában élték túl. Alkotójukhoz hasonlóan karizmatikusak, bátrak és született vezetők, akik hajdan az Elődök szavát tolmácsolták a halandóknak.
Úgy hiszik a túlélők csak egy kisebb csoportja az északon, a Hadúr erődjében élőknek.
A Gyógyító gyermekei, akiknek a Fárosz adott menedéket a kataklizma után. Bár az orvoslás terén kimagasló tudással bírnak, patrónusuk nem csak a test, de a lélek enyhére is ügyelt, így kiváló művészek, táncosok és színészek. Űznek minden olyan tevékenységet, amellyel képesek fenntartani a túlélők morálját.
A legendák szerint délről származnak, ahol az Anya kertjének őrei.
Az Éjleány vadászai, akik a Ligetben vészelték át a szivárványkupolák korát. Patrónájuk akaratából képesek alakot váltani, illetve követni az Árnyúrnő titkos holdösvényeit. Nomád, vándorló életmódjukról még a tornyok között sem mondtak le.
A legendáik szerint a messzi északról származnak, ahol a Hadúr hírnökeivel vadásztak együtt, ahogy az Éjleány is atyja oldalán harcolt.
Az Anya gyermekei, akiket a Rengeteg óvott meg a kataklizma után. Szoros kapcsolatban állnak úrnőjük teremtményeivel, a fákkal és az állatokkal, s a túlélés mesterei, akiknek nagyon nagy szerepe volt abban, hogy a város többi népe is átvészelje az összeomlást.
Azt beszélik, Emorba az Anya saját, messze délen álló kertjeiből érkeztek.
A Boszorkány kiválasztottjai, akik patrónájuk csillagvizsgálójában, az Obszervatóriumban vészelték át a szivárványkupolák korát. Jósok, varázslók és útkeresők, akikről bár sokszor úgy hírlik, meglehetősen passzívak, tanácsosként végtelenül hasznosnak bizonyulnak mások mellett.
A mítoszok korából származó történetek alapján keletről, a Csillag-tenger szigeteiről származnak