Khalmarun
„Az égbe szúrt hegyek és a végtelen homoktenger csontváza. Ahol jég és nap perzselő csókja összeér — ott Khalmarun beszél, porból, kőből és hazugságból épült kontinens.”
— Feljegyzés az Ősi Háborúk Utolsó Napjaiból
Khalmarun Thalrűn legnagyobb, legősibb kontinense — egy föld, mely maga is úgy tornyosul a világtérképen, mint a kőszirt a hullámverés felett. Két birodalom fészkeli bele magát a csontvázába: Dôrthamar, a Hegyek Királyságai, és Arkahet, az Átkok és Homok Királyainak örökké éhes peremvidéke.
Földrajz
Dôrthamar
A kontinens gerincét a Égszilánk-csúcsok alkotják — égig érő, meredek, pengeéles hegyvonulatok, melyek némelyike egyenesen a sivatag aranyszőnyegéből hasad ki, mintha titánok csontjai böködnék az eget. A legnagyobb csúcsok közé tartozik a Gravhal Tűcsúcs — egy füstölgő, örök vulkán, melyet jégkorona ölel körül, és a Thalgrimm-gerinc, amely alatt a Dôrvan nép kővárosai mély katlanokban rejtőznek. Itt, ahol a kő és a hó találkozik, zord törzsek, vándor klánok, faunok és firbolg pásztorok élnek — ők hódolnak a föld szellemeinek és a szélüvöltő isteneknek, kiknek nevére még a kő is reszketve válaszol.
Tundra Völgyek
A hegyek közé ékelődve tárul fel a Tundral Vale — egy végtelen, jéggel szőtt síkság, ahol fagyott tőzeglápok, üvegsima permafroszt-mezők és kénszagú, gőzölgő repedések lapulnak a hó alatt.
A völgyet orkán erejű szelek szántják, jégkristályokkal, melyek úgy vágnak, mint a pengék. A Nap ott néha egy hétre is eltűnik — és amikor visszatér, vakító visszfényben mossa el a horizontot.
A vándorokat Frostquake-ek tépik meg: fagyindította földrengések, melyek alatt a jégfelület recsegve hasad fel. Kósza Ghostfogs szállnak, tejfehér ködfolyamok, amik összezavarják az irányt, sőt, az időt magát is. És vannak a Sinkbogs — láthatatlan, mély hó alá rejtett lápcsapdák, melyek nyom nélkül nyelik el lovast, vadat, álmot.
Arkahet Sivataga
Míg fent a fagy muroként harap, délen Arkahet homoktengere burjánzik — egy sivatag, mely nappal élve temet, éjjel csillagcsóvákkal csal meg. Aki először ér Arkahet határára, azt hihetné, a világ itt véget ér. Mert semmi nem fogadja, csak végtelen hullámzó homoktenger, mely nappal szikrázó arany, éjjel ezüstkék, s a horizont peremén még a csillagok is mintha megpihennének a dűnegerincek vállán. Arkahet földrajza sosem állandó: a sivatag maga a mozgás, a szél és a nap évmilliók óta faragja.
Peremvidékek és Átjárók
De Khalmarun több, mint sivatag, hegy és tundra. Egyesek beszélnek a Wyrmcsont Pusztákról — egy végtelen síkságról, ahol ősi sárkánycsontvázak merednek ki a szélviharban, fagyott sókristályokkal körbenőve.
Mások keresik a Fagyálom Erdőség — egy illúzióba burkolt, köderdős sávot a hegyek keleti oldalán, ahol a hó alól mérgező virágok bontanak vérszirmokat, és a fák gyökerei elrabolják azokat, akik nyugtalan álmokkal jönnek.
Megjegyzések