Thermyria Királysága
A kontinens szívében, a végtelen füves pusztán, a történelmet vérrel írták a kezdetektől - az emberek érkezése óta.
Thermyria néhány évszázada elfogadott, fiatal ország. Az elfek elűzése után a pusztán vándorló, nomád törzsek éltek és harcoltak egymással, míg egy nagyobb erő sorra az uralma alá nem hajtotta őket. Bár Thermirya igyekszik haladni a körülötte található országok gazdasági és hadászati fejlődésével, más területeken olyan hiányosságokkal küzd, ami sokáig megakadályozta a dinamikusabb fejlődését. Az legutóbbi három uralkodó azonban részben felismerte a problémát, és - ugyan nem a népe érdekében - változtatott a korábban megszokott berendezkedésben.
Thermyira alapításának kétszázadik évfordulóján a rabszolgasorba taszított törzsek leszármazottait felszabadították, jobbágyként folytathatták ugyanazt a munkát, amit korábban végeztek. A királyok hűbérurai vagyonuk és befolyásuk után nyerték el rangjukat, amit az uralkodó a mai napig saját szeszélye szerint adományozhat vagy visszavehet. Ez a függőség a korona legnagyobb fegyvere belügyekben.
Thermyria serege a legnagyobb had a teljes kontinensen. Lovassága főként zsoldosokból áll.
A pusztán bölények, vadlovak, vaddisznók élnek, melyekre sakálok és ránák (foltos nagymacskák) vadásznak. Rágcsálókból, madarakból és rovarokból sincs hiány, a folyók pedig bővelkednek halban és kagylóban egyaránt.
A mezőgazdaság az ország alapköve. A jobbágyok gabonanövényeket termelnek, zöldséges- és gyümölcsöskerteket gondoznak. Virágzik a halászat és az állattenyésztés.
Nagyobb mértékű lelőhelyek híján kevés és nehezen hozzáférhető alapanyagok az ércek. Ezek nélkül a további fejlődés elképzelhetetlen, ezért is terelődött Thermyria figyelme a Hegymély bányái felé.
Thermyr a rabszolgákkal várost építtetett magának a magaslaton, de az elkészültét már nem érte meg. Számos gyermeke közül legidősebb fia, majd unokája folytatta a városállam körüli területek meghódítását, míg elérték a környező birodalmak határait. Ekkor a három legnagyobb ember királyság oklevélbe foglalta, hogy elismerik Thermyriát önálló királyságként, remélve, hogy a korona megelégedéssel tölti el az uralkodót, és felhagy a hódítással.
Néhány békésebb évszázad következett a kontinens számára, míg a király a belső hatalmi vitákat volt kénytelen rendezni. Azonban Urien Ironcrest apja újrakezdte a hódító hadjáratokat a zsoldosai, a kincstár és a határ közeli bányák megszerzésének érdekében. Thermyria az elmúl nyolcvan évben ismét az agresszív terjeszkedés útjára lépett.
Thermyria néhány évszázada elfogadott, fiatal ország. Az elfek elűzése után a pusztán vándorló, nomád törzsek éltek és harcoltak egymással, míg egy nagyobb erő sorra az uralma alá nem hajtotta őket. Bár Thermirya igyekszik haladni a körülötte található országok gazdasági és hadászati fejlődésével, más területeken olyan hiányosságokkal küzd, ami sokáig megakadályozta a dinamikusabb fejlődését. Az legutóbbi három uralkodó azonban részben felismerte a problémát, és - ugyan nem a népe érdekében - változtatott a korábban megszokott berendezkedésben.
Thermyira alapításának kétszázadik évfordulóján a rabszolgasorba taszított törzsek leszármazottait felszabadították, jobbágyként folytathatták ugyanazt a munkát, amit korábban végeztek. A királyok hűbérurai vagyonuk és befolyásuk után nyerték el rangjukat, amit az uralkodó a mai napig saját szeszélye szerint adományozhat vagy visszavehet. Ez a függőség a korona legnagyobb fegyvere belügyekben.
Thermyria serege a legnagyobb had a teljes kontinensen. Lovassága főként zsoldosokból áll.
Földrajz
Thermyria királyságának területét huszonhárom tartományra osztják fel (pl. Folyóköz, Mistvale), melyekből hármat Urien király uralkodása alatt szerzett meg a környező országoktól. Néhány magaslat kivételével - mint amire a főváros, Vasvára, is épült - sík vidék. Számos folyó szabdalja, a tavaszi és őszi időszakot kivéve kevés a csapadék. Ennek ellenére a telek kifejezetten hidegek.A pusztán bölények, vadlovak, vaddisznók élnek, melyekre sakálok és ránák (foltos nagymacskák) vadásznak. Rágcsálókból, madarakból és rovarokból sincs hiány, a folyók pedig bővelkednek halban és kagylóban egyaránt.
A mezőgazdaság az ország alapköve. A jobbágyok gabonanövényeket termelnek, zöldséges- és gyümölcsöskerteket gondoznak. Virágzik a halászat és az állattenyésztés.
Nagyobb mértékű lelőhelyek híján kevés és nehezen hozzáférhető alapanyagok az ércek. Ezek nélkül a további fejlődés elképzelhetetlen, ezért is terelődött Thermyria figyelme a Hegymély bányái felé.
Történelem
A hagyomány szerint egy Thermyr nevű kalandozó drágaköveket talált egy folyóban. A kincsekből zsoldosokat fogadott, akikkel további kincsekre vadászott, míg összetűzésbe nem keveredett egy pusztai törzzsel. A történetek részben eltérnek, az bizonyos, hogy Thermyr zsoldosai kerültek ki győztesen a vitából. A hirtelen jött vagyon, rabszolgák és lehetőség meghozta a kalandozó kedvét, és egyenként kezdte levadászni a törzseket a harcosaival. Volt, aki azonnal megadta magát, mások ellenálltak, de a törzsek olyan régóta acsarkodtak egymással, hogy nem tudtak hatékonyan szövetségre lépni ellene.Thermyr a rabszolgákkal várost építtetett magának a magaslaton, de az elkészültét már nem érte meg. Számos gyermeke közül legidősebb fia, majd unokája folytatta a városállam körüli területek meghódítását, míg elérték a környező birodalmak határait. Ekkor a három legnagyobb ember királyság oklevélbe foglalta, hogy elismerik Thermyriát önálló királyságként, remélve, hogy a korona megelégedéssel tölti el az uralkodót, és felhagy a hódítással.
Néhány békésebb évszázad következett a kontinens számára, míg a király a belső hatalmi vitákat volt kénytelen rendezni. Azonban Urien Ironcrest apja újrakezdte a hódító hadjáratokat a zsoldosai, a kincstár és a határ közeli bányák megszerzésének érdekében. Thermyria az elmúl nyolcvan évben ismét az agresszív terjeszkedés útjára lépett.

Type
Geopolitical, Kingdom
Head of State
Government System
Monarchy, Absolute
Power Structure
Feudal state
Related Traditions
Neighboring Nations
Related Items
Comments