Kígyó kripta a Lumnál

A kereskedők útja mérföldeken át kanyarog a szavanna magas füvében, keresztül szelve a Lum folyót, a déli part mentén. Az úthoz a folyó nyugati partjánál észak felé csatlakozik a zarándokút - Morna anyó, a nagy hatalmú gyógyító elszigetelt otthona felé vezet ez az ösvény.

Mielőtt azonban az utazók elérhetnék, számos kisebb csapát hagynak maguk mögött.

Az elsők egyikénél egy összezúzott homoksikló maradványai hevernek a sárba döngölve. A kezdetleges fa szerkezet nem a segaiok megbízható kézműves terméke, inkább amolyan bugit másolat: gyengébb és könnyebb is, kisebb méretre és súlyra tervezve. Az eső már hajnal óta esik, a hatalmas lábnyomokat és a nyilvánvaló vérnyomokat mégsem mosta el teljesen. Egy kecskefej hever, minden más függelék nélkül az út mentén. Csupán néhány órája lehet ott, a természet még nem kezdte ki.

A nyomok egy keskenyebb csapáson vezetnek, elfele. Bármi - vagy több lény - hagyta maga után, nem vesződött azzal, hogy a jelenlétét elrejtse.

A csapás egyenesen egy faragott kövekkel megjelölt sírkamrához visz. A segaiok csak a legnagyobb törzsfőnököket és sámánokat temetik ilyen kriptákba, főleg nagy csaták után, ahol az elesett harcosaik is melléjük kerülnek. A nyomok ide vezetnek be, lefelé a saras mélységbe. Az esővíz keskeny patakokban folyik be a szabad nyíláson, a krpitát fedő kőlapnak hűlt helye lehet jó ideje.

Egy apró, mocskos alak bukkan elő szűkölve a járatból. Róka bugit, mint a karaván felderítői, de formára mégis más nemzetség. Idősebb férfi, saras, véres, összetört testtel, szakadt bőrvértben. Amikor meglátja az idegeneket, az orra megremeg. Remélve, hogy mégis mentheti a bőrét, a bőrzsákot, amit maga után húzott, a lábukhoz hajítja, és szűkölve beveti magát a szavanna magas füvébe.

A zsákjában hét agyagedény volt gondosan becsomagolva, ebből kettő összetört. Az üvegekben szentelt víz van (Solomonnak és Lothárnak kellemetlen lehet az érintése).

A kripta bejárata mögött lefelé lejtő, víztől felpuhult, sáros a talaj, megnehezíti a mozgás, ellehetetleníti a lopakodást. Teljesen sötét van odalent.

Az első nagyobb üregbe érve gyomorforgató bűz csapja meg az érkezők orrát. Csupaszra rágott csontok és kevésbé ehető belsőségek halma hever nagy kupacban. A falakat sár, vér és a szag alapján fekália borítja, elfedve alatta a gondos segai véseteket, amik az ide temetett harcosok dicsőségét hirdetik. Pedig a Narglug törzs, a kígyó segaiok nemzetsége ma már egész Ganu felett uralkodnak.

A központi teremből három járat vezet tovább, de a bejárattal szemköztit hatalmas kövek zárják el - az idő és víz kikezte őket, így nehéz megállapítani, hogy magától omlott be, vagy szándékos munka eredménye.

Két oldalról gonosz tekintetek fürkészik az érkezőket, a hatalmas testek méretüket meghazudtoló némasággal mozognak a sötétben.

Kétfejű, elátkozott trollok vertek tanyát a kriptában, miután egy idegen fosztogató csapat elmozdította a kripta fedőkövét, magukra haragítva a nyugvó lelkeket. Az átok a trollokat ide vonzotta, hogy őrködjenek az utolsó ép szarkofág felett.

A trollok számos kereskedőt, utazót és zarándokot is megtámadtak a déli füves út mentén. Egy csapat bátor bugit elhatározta, hogy szembeszállnak velük, de a hajnali esőben meglepték őket. Az egyetlen túlélő fülét-farkát behúzva iszkolt el. A szentelt víz, amithátra hagyott, csodálatos ajándék: az elátkozott trollok számára olyan, mint a sav.

A trollok a btolakodókra igyekeznek lesből támadni, ha lehet, meg is osztják az érkezők csapatát.

Az utolsó teremben egyetlen kőszarkofág van, jobb időben lesüt rá a napfény, most azonban csak az esővíz csordogál a tetejére. Ha a szarkofágot megbolygatják, az ott nyugvó Narglug sámán múmiája kiemelkedik a sírjából, hogy elégtételt vegyen. Az óriási kígyószegai hatalmas csapásokkal támadhat, megátkozhatja a sírrablókat. Kincsit vele temették el, így azokat csak a legyőzése után vehetik el.

Minden, a sírból elvett tárgyhoz egy-egy véletlenszerű átok kapcsolódik.

A legdrágább homi egy sárkánybőr pajzs, az Életvédő.