Ribbet - A Mocsárdal Nép

"Ők a nádas rejtett trónján ülnek, békák és varangyok gyermekeiként, a vizek susogó titkai közt — s bár a világ lenézi őket, minden mocsárban ott dobog a Ribbetek halk, örök dalának zöld szíve."

-

Egy nép, kiknek bőre harmatos zöldtől iszapszürkéig minden árnyalatban csillan, s kiknek hangja olyan, mint a békák kórusa vihar előtt. A Ribbet a lápvidékek, mocsarak és esőverte delták vízszagú gyermeke — egyszerre tóparti halászok, suttogó boszorkányok és sikamlós túlélők, akik mindig ott vannak, ahol a világ túl nedves és túl ragacsos ahhoz, hogy mások megvesse lábát.

Mocsárfalvaik a víz fölé emelkednek: cölöpökre épített nádházak, kúszónövényekkel összekötött hídfonalak és rejtett zugok, ahol a békaisten-szobrok algával borítottan őrzik az iszappal kevert álmokat. A Ribbet gyerekek már kicsi koruktól úsznak, merülnek, táncolnak a mocsár árnyékos öbleiben — testük csúszós, ujjaik közt úszóhártya feszül, míg nagy, villogó szemeik a sötétben is megtalálják a titkokat.

Ők a Mocsárdal Nép — daloló históriáik a nádasban keringenek, mint szúnyograj: énekek arról, hogyan csaltak halálba megszálló seregeket, hogyan itatták meg a vizet mágiával, s hogyan bújtak el a békakirály szeme alatt, mikor az áradás mindent elnyelt.
Bölcseik varangycsont-amuletteket viselnek, varázslóik mocsárgőzből hívnak elő ködöt és lidércfényt, míg a Ribbet harcosai lándzsát vetnek a sás közül, majd elmerülnek, mint ha sosem lettek volna ott.

Kereskedőként cserélik a láp kincseit: ritka lótuszport, mérges békák váladékát, varázsköveket, s olykor saját átokszavaikat is — hisz aki Ribbet átkot kap, azt a mocsár sem engedi vissza tisztán.