Ogrin — Az Óriások Fiai

"Ők az Óriások Fiai — emlékek, melyek sosem hajolnak meg teljesen. Akik látják őket, tudják: a hegyek is lélegeznek, s néha hangot adnak, ha lép egy Ogrin a világ csontvázán át."

-

Egy nép, kiknek lépései visszhangzanak a hegygerincek mélyén, s akiket az idő csontkemény ölelése sem tudott megtörni. Az Ogrin a letűnt Óriás Birodalmak utolsó hagyatékai — emberfeletti termetű, sziklák közt edződött kolosszusok, kiknek vére még hordozza az ősi csonthegyek szilárdságát és az égig érő mítoszok haragját.

Bőrük gránit árnyalatú, pala-, márvány- vagy agyagszín foltokkal, mintha a világ kövei maguk is beléjük vésődtek volna. Arcukra gyakran rúnák vannak vésve — ősóriások nevei, erő-hívó jelek, melyek a vérükben zúgó legendákat tartják ébren. Egy Ogrin vállain egész sátorhegyeket lehetne cipelni, s kezük nyoma sziklákat formál át, mint puha agyagot.

Otthonaik a fennsíkokon, gleccserkapuk tövében vagy az ég felé szökő sziklatornyok mély barlangvárosaiban rejtőznek — kőcsarnokok, csontoszlopok, óriási obszidián kapuk, melyek alatt a hétköznapi népek csak porszemekként vonulnak. Minden Ogrin törzs őriz egy-egy Őskő Tanácsot, ahol a klán legbölcsebbjei felidézik az idők előtti Idők Történetét: mikor még Óriások öltötték magukra a hegyek köntösét, s lábuk alatt népek és tengerek formálódtak.

A harcban az Ogrin nem csupán nyers erő — bár egyetlen buzogánycsapásuk ledönthet tornyokat is — hanem a földhöz való mély kötődésük teszi őket rettenthetetlenné. Egyesek viharvérűek, s kövek robaját idézik, míg mások sziklák testvériségével járnak, haragjuk gránitcsapás, melyen se penge, se varázslat nem rág át könnyen.