Fungril — A Spóraszülött Közösség

"Egy nép, mely feledésbe merült, erdők gyökér-rothadásából sarjadt, ahol a bomlás egyszerre bölcső és virágzás, s minden lélegzet titkos magot hordoz."

- Óvaintés a Vándorok Utikalauzából

Lysvalen legősibb ligeteinek nyirkos mélyedéseiben és barlangszerű gyökérüregeiben gyűlnek össze a Fungrilok — sápadt, foszforeszkáló alakok, fejüket biolumineszcens gombakalapok és fátyolszerű gombafronyák koronázzák, mik árnyként lebegnek körülöttük. Testük szivacsszerű moha és zuzmó, melyet micéliumszálak szőnek át, egymáshoz kötve elmét és álmot suttogó közösséggé.

Úgy mozognak Rothavenbe, mint élő ködfoltok: lépteik puhák, mint a komposzt, beszédük spórák és illatok kórusa. A külvilág számára félig-meddig mítoszok ők — gyermekrablók, pestishozók, méregkeverők —, ám a gombakatedrálisok és spóra-trón ligetek mélyén ők rokonok, egyetlen erdő lélegzete, mely számtalan alakot ölt.

Amikor a világ megsebesíti önmagát — egy megromlott csatatér, egy nyughatatlan kripta —, a Fungrilok spóraköd-felhőkön sodródnak a romlásra, hogy lakmározzanak a pusztulásból: csontból virágot, rothadásból emléket fakasztanak. Véneik a földbe gyökereznek, suttogó bálványokká nőnek, sapkáik vérholdnál izzanak, álmaik pedig új nemzedéket vetnek a sötét humuszba.

Aki betéved a Fungrilok birodalmába, az megízleli saját végső születésének porát — érzi, ahogy az erdő lassú, türelmes éhsége gyökeret ereszt a tüdejében, s utolsó lehelete valami gyönyörűen, rémisztően élővé sarjad.