Firbolg — A Rétjáró Bölcsek

"Egy gyengéd nép, mely legelőből és ködből szövődött, ahol a vad rétek lehelete minden lépésükön áténekel, és a föld zümmög alattuk."

- Dôrthamar Krónikái

Haldravir hullámzó dombjain és ősi tisztásain a Firbolgok magasra törnek — széles vállakkal, bőrük foltos, akár a lombkorona szűrt fény, arcuk nyugodt, mégis a sok évszak bölcsességével faragott. Szarvuk tekervényes, melyeket vadvirágok koronáznak, és mozdulataik lassúak, megfontoltak, mint akik a földet hordozzák szívükben.

Élnek falvakban, melyeket élő fákból és kőből vájtak ki, ahol a mohák szőnyegként borítják a talajt, és patakok régi altatódalokat dúdolnak. A Firbolgok a növekedés gondozói és az aratás őrzői, szent ligeteket ápolnak, ahol az élet ciklusai végtelen harmóniában bontakoznak ki. Hangjuk a föld-ének súlyát hordozza, áldásokat zengenek, melyek a rügyeket téli markolattól szabadítják, és vadállatokat hívnak az árnyas bozótokból.

Bár természetük békés, Firbolg harcosaik ősi tölgyként állnak azokkal szemben, kik megsebeznék a földet. Erejük nem csak izomban mérhető, hanem türelemben is — egy lassú és állhatatos erő, mely a legvadabb viharokat meghajlítja, és a legkeményebb szelet megszelídíti a föld nyugalmával.

A Firbolgokkal járni annyi, mint érezni a világ lüktetését lábad alatt, és a csendes ígéretet, hogy az élet, bármilyen kicsiny is, mindig utat talál a túlélésre.