Velmoria

„Aki Luneth északi hegyei felé veszi az irányt, ne csak térképet, hanem imát is vigyen magával.”

— – Ismeretlen kalandor, utolsó naplórészlet

Messze Luneth sűrű, holdfényben fürdő erdeitől, az északi hegyvonulatok ködbe burkolt csúcsai között rejtőzik egy birodalom, amelyről csak suttogva beszélnek a fogadókban és tábortüzek mellett. Velmoria, az Árnyak Birodalma, évszázadok – egyesek szerint évezredek – óta létezik, elzárva a világ zajától, saját törvényei és vérvonalai szerint.

A legenda szerint a vámpírok egy kolóniája hagyta el Umbrát, hogy új otthont találjon magának Luneth vad vidékein. A hegyek magaslataiban találtak menedéket, ahol a napfény ritkán jár, és a holdfény örökös vendég. Itt építették fel Velmoriát – nem kőből, hanem árnyakból, mágiából és emlékekből.

A birodalom járatai labirintusszerűek, és csak azok térnek vissza, akik ismerik az utat – vagy akiknek a sötétség kegyes volt. A hegyek belsejében húzódó barlangrendszerek nem csupán rejtekhelyek, hanem élő, lélegző csapdák, melyek védik a birodalom szívét: a Kastélyt, amelyet a legenda szerint sem szárny, sem varázslat nem érhet el kívülről. A levegőben valami ősi mágia lüktet, amely elutasítja a repülést – kivéve, ha az árnyak ösvényein haladsz.

Velmoria lakói ritkán hagyják el otthonukat, de amikor megjelennek, a holdfény sápadtabbá válik. A birodalom és a délkeleti vérfarkas klánok, élükön Fenrir Bloodmoon gróffal, évszázadok óta vívják csendes, de véres háborújukat. A határvonalak nem térképen léteznek, hanem vérben és árnyakban.

Velmoria nem csupán egy hely – ez egy érzés. Egy suttogás a szélben, egy árnyék a fák között, egy emlék, amit nem tudsz hová tenni. Aki elég bátor, hogy megközelítse, talán választ kap... vagy örökre részévé válik.