Lacrimaneis

Álmokban képes utazni, és azokat befolyásolni, akár halált is okozva ezzel, vagy teljes emlékeket megmásítva.

Mindig is tudta magáról, hogy különleges. Egészen apró démon korától kezdve belelátott a többi démon fejébe, még inkább az álmaikba és vágyaikba, és ez egyszerre volt áldás és átok. Rájött, ha nem akar egy tucat kéjdémon lenni, akkor keményen fel kell lépdesnie a ranglétrán. Egy készülő démonháború híre a fülébe jutott, és azt is tudta, hogy falkaanyákat keresnek akkortájt éppen.   Valakinek az álmában látta, hogyan válhat azzá, és úgy döntött végrehajtja a rituálét.   Még szinte házról házra járt, királyságról királyságra, hátha valamelyik Arknak az ínyére lesz. Mikor végül sikerült egyet találnia, bele is kezdtek a hadsereg gyártásba, de valamilyen rejtélyes oknál fogva Lacrimaneis tulajdonságai mindig erősebbek voltak, mint az éppen aktuális Arké. Több százezer kéjdémon szabadult így a poklokra, de egyikőjük sem volt harci képességeiben jelentős ellenfél.   Lacrimaneis arra jutott, hogy ez így nem mehet tovább, pláne, hogy már falkaanyának se kellett senkinek. Minden egyes kudarc után igyekezett kitörölni az emlékeit az adott Arknak, de volt, hogy megjárta, és úgy kellett összekaparnia magát.   És mit adnak a poklok urai, találkozott Marximævel . A kommunista démont nem a minőség, hanem a mennyiség érdekelte, és úgy tűnt a kis szövetségük kifizetődően alakul, Marximae kapott egy pár hadsereget, Lacrimaneis pedig az oldalánál tudhatott egy Arkot.   Talán az örökkévalóságig az Arkhoz lett volna láncolva, ha nem történik meg az az eset. A frissen létrehozott hadseregüket angyalok támadták meg, és Marximæ is súlyosan megsebesült. Ha Lacrimaneis nem menti meg akkor, sosem szabadulhatott volna meg tőle. A pártfőtitkár a hálája jeléül hagyta, hogy Lacrimaneis tovább álljon, de csak azzal a feltétellel, hogy nem állhato össze olyan Arkkal, aki ellene menne, vagy ha igen, akkor a létező legsilányabb sereget kell neki felállítani.   Marximæ végül elfoglalta Csorjtisztánt, és utána menesztette a falkaanyát. A kommunista térhódításai által felfigyeltek Lacrimaneisre is, egyre többen jegyezték meg a nevét, míg végül egy Ark találkozóra is elmehetett. Ott kipécézte magának a leggyengébb Arkot, belemászott a fejébe, és az öngyilkosságba kergette, és megszerezte magának az ő hatalmát is, és minden más jelenlévő emlékét arra módosította, hogy mindvégig ő is egy volt közülük.   Visszatérve elfoglalta Kabust , és az ottani démonokra egy vége érhetetlen rémálmot bocsátott ki, amiben meggyőzte őket ugyanarról, mint az Arkokat. Mindig is ő uralkodott itt, és mindig is így volt minden, ahogy ő akarta. A falkaanyaságot maga mögött tudta, de még így is előszeretettel próbálja a többi Arkot behálózni, valamilyen erőteljes közös utód reményében, amelyet természetesen ő irányíthat.