Hegymély pókvára

Hegymély városa körül számos, elkülönülő barlangrendszer húzódik a hatalmas hegység alatt. Ezek közül néhányat még az elfek is elkerülnek.
  A város szélén található telepektől távolabb néhány kürtő vezet az óriáspókok ősi tenyészfészke felé.
  Ezek a hatalmas lények egykor agresszívan védték a barlangokat a menekültektől, de a viszonylag magas intelligenciájuknak és az Ezeréves Fény papnőinek hála még azelőtt domesztikálták őket, hogy kölcsönösen kiirtották volna egymást az elfekkel.
  A pókvár, ha nem is szent, de tisztelt hely a Hegymély elfjei számára. A legtöbb információt azoknak a felderítőknek és papnőknek a leírásaiból ismerhetjük meg, akik a kezdetekben felkeresték e veszélyes területet - és volt szerencséjük visszatérni, hogy beszámolhassanak róla.
  A többtucatnyi hatalmas üreget járatok kötik össze, melyek egészen a felszínig nyúlnak. Ezek az alagutak főként a felszíni vadászathoz szükséges összeköttetést adják, de fontosak a szellőzés és a vízforrás (esővíz) szempontjából is. Az üregek között vannak a keltetők, ahol a tojásokat gondozzák, másutt az összegyűjtött zsákmányt halmozzák fel és vannak a közösségi terek, ahol a pókok hatalmas hálókon alszanak és kommunikálnak egymással.
Az óriáspókok fejlett szociális közösségben élnek, bár nincsen királynőjük, közösen építik a fészket és gondoskodnak az utódokról, amíg azok meg nem erősödnek annyira, hogy végleg elhagyják a fészket, vagy magukra vadásszanak. Általában egy párzási időszakra választanak társat, az elfek korai megfigyeléseiben feljegyeztek olyan párokat, akik egymást követő években többször is összeálltak. Nem ritka, hogy a párok együtt vadásznak, vagy akár hat-nyolcfős csapatokban szelik át a vidéket. A várost elkerülik, de az elfek időnként kedveskednek számukra felajánlásokkal a kürtőkön keresztül - a betolakodók gyakran itt végzik.
  A fiatal pókok először nyár végén hagyják el a fészket, ekkor a hajtóknak nevezett gondozók/idomárok kiválasztják és befogják az elfek számára megfelelő bestiákat. Az idomításuk két-három évig is eltarthat, ami alatt a lények elérik a kifejlett méretüket.
Bár a vadon élő példányok akár két méter magasak és 170-200 kg súlyúak is lehetnek, a kiválogatott egyedek ennél valamivel kisebbek - 150-170 cm körüli magasság az ideális az általános hadászati célokhoz. Ritkább esetekben, speciális feladatokra, nagyobb pókokat is domesztikálnak, mint egyes területek őrzésére, vagy a tenyészfészken kívüli szaporítás a peremvidékeken.
  A pókvárban élő egyedek létszámáról a fiatal utódok mennyiségéből következtetnek. A jelenlegi becslések szerint a pókvárban közel 120 példány él, ami csupán a negyede az elfek által tartott, domesztikált példányoknak, ezért is szükséges a hadsereg számára a célzott szaporításuk egyes peremvidéki állomásokon.
  Bár a Hegymély elfjei ismernek más, kisebb, vad kolóniákat is a királyságukban, csupán ez az egy, amivel szorosabb kapcsolatot alakítottak ki.