Az Ezeréves Fény Ünnepe

Hegymély megalakulásának, az elfek túlélőinek és Etenora királynő áldozatának megemlékezése.

Nem sokkal az után, hogy az emberek elől menekülő őslakosok gyülekezni kezdtek a hatalmas barlangrendszerben, amit ma Hegymélyként ismernek, az idegen terep és a mélység veszélyei tovább tizedelték a népet. A hegyet uraló király felesége, egy főpapnő, akire a történelmük Etenora királynőként emlékezik, feláldozta magát az ősi isteneiknek, hogy az életéért cserébe mentsék meg a népét. Innen ered a Hegymély összes hagyománya és hiedelme.

Az istennő és a vallás megnevezése egy reményből fakad, hogy az elfek ezer év elteltével visszafoglalják majd a felszínt - ám több, mint kétezer év után sem erősödtek meg annyira, hogy megkíséreljék azt.

Az ünnep középpontjában egy szertartás áll, amely véráldozattal erősíti meg az elfek és az Ezeréves Fény kapcsolatát, mert az istennő a forrása a Hegymélyben millió csillagként tündöklő, fehér kristályok fényének, ami lehetővé teszi az itt élőknek, hogy a mélyben biztonságos otthonra találjanak, alapanyagokat termő telepeket műveljenek és csontfákat neveljenek a köves talajon.

Az Ezeréves Fény Ünnepét minden száz évben tartják a Hegymély katedrálisában. Sokáig a királynő vagy egy közeli hozzátartozója jelentkezett áldozatul a szertartáshoz: anyák a gyermekeiket védve, fiúk kötelességtudatból, leányok elhivatottságból. Selandra nagyanyja a lánya halála után kihirdette, hogy az Ezeréves Fény nem követel több életet, majd lemondott a trónról unokája javára.

A városból és a peremvidékről is rengeteg zarándok érkezik az ünnepre a katedrálishoz, legutóbb város széléig, a királynő palotájáig ért az utcákat is elözönlő tömeg. Sok háztartás adományokat, áldozati ajándékokat küld az istennőnek. Ezek természetükből fakadóan vagy a város raktáraiban (élelmiszerek) vagy a kincstárban (érmék, drágakövek és más vagyontárgyak) kerülnek elhelyezésre.

Bár maga a szertartás csupán három órát vesz igénybe, sokan már napokkal korábban letáboroznak a katedrális körüli téren. A zarándokok meglátogatják a város közeli szentélyeket is, akadnak olyanok, akik a legkülönlegesebb áruikat ilyenkor hozzák magukkal, hogy a tömegben jobb árat alkudhassanak ki.

A közös imádságokon és énekeken túl a katedrálisban tartott szertartás ma csupán néhány jelképes vércseppet jelent az istennőnek bemutatott imádat során.
Selandra királynő másodszor fogja vezetni az ünnepet, és bár örül, hogy fiaiból nem lesz áldozat, tart attól, hogy a nem megfelelő felajánlás tovább gyengíti az istennő erejét és a népe mágiáját. A Tanács és a főpapnők igyekeznek észérvekkel győzködni arról, hogy a mágia hanyatlásának nincs köze az ünnephez, de a királynő fülébe eljutottak azok az elégedetlen hangok is, melyek az ősi hagyományok feladását az elfek eltűnésének előjeleként értelmezik.